Terepgyakorlat Jósvafőn

A "Jósva" Erdei Iskola bázisán Berecz Béla vezetésével tartalmas három napot töltöttünk együtt. Barlangtúrán ismertük meg a Baradla-barlang vörös-tói szakaszát, annak történelmét, kialakulását, élővilágát. Felsziní túrák során ismerkedtünk a forrásokkal, a patakvizek felszínformáló munkájával, növény és állatvilágával. Biotikus vízvizsgálattal állapítottuk meg a források vizének tisztaságát, majd ellenőriztük azt kémiai módszerekkel is. Örömmel jelenthetjük, hogy az általunk vizsgált vízminták minden elvárásnak megfelelnek.

Megfigyelhettük a barlangok, források megismerésének egyik módszerét, amely a forrásvizek festésén és a festett víz folyásának megfigyelésén alapszik.

 

A természeti értékek megfigyelése mellet jutott idő a népi hagyományok megismerésére is. Kenyérlángost sütöttünk, megismertük a kovászolás, dagasztás, kemecefűtés nehézségeit. Közben élelmiszervizsgálatokat végeztünk, megismertük mi a különbség szerves és szervetlen anyag között, hogyan lehet kimutatni a szőlőcukrot és a keményítőt az élelmiszerekben, valamint azt is, hogy a fehérjékre milyen hatást gyakorolnak a környezeti tényezők.

Szmoradné Tóth Erika vezetésével megismertük az Aggteleki-karszt jellemző életközösségeit, erdőtípusait. Sokat tanultunk a környezetvédelem alapelveiről, fontosságáról.

Fáradtan, de élményekben gazdagon értünk visssza Miskolcra.

Köszönjük az erdei iskola és a Kúria Oktatóközpont munkatársainak az élményszerű tanulást.